Házi bodzaszörp

Tengermély tiszteletem!

Az egész ott kezdődött, hogy a kert végében áll egy bodzafa, ami minden tavasszal virágba borul, de nem nagyon foglalkoztam vele. Egészen két évvel ezelőttig. Nagy szörpfogyasztók vagyunk, de a bodza valahogy kimaradt mindig a látóterünkből, ám egyszer egy étteremben ettünk Budapesten, és az asztalra kis kancsókban valami sárgás folyadék volt kitéve. Nézegettük, de nem foglalkoztunk vele, majd egyszer csak feleségem felemelte a kis kancsót, beleszagolt, majd töltött a poharába, vizet hozzá, és látszott rajta, hogy nagyon jól esett neki. Töltött még egyet. Mi kérdőn néztünk rá, erre mondja, hogy ez biza bodzaszörp, és nagyon finom. No, had lássuk, mi is kérünk. Olyannyira bejött a dolog, hogy még két asztalról elkértük a kancsókat. Innen jött az ötlet, hogy mivel a bodza adott, csináljunk szörpöt!





A kutatás

Szerencsére nem kell a kereket feltalálni, nem mi lennénk az elsők, akik szörpöt készítenek bodzából.  Rengeteg recept kering a neten, inkább kiválasztani a nekünk megfelelőt a nagyobb feladat, mint elkészíteni. Találtam egy nagyon szimpatikus receptet, így nekiláttunk elkészíteni. Az eredeti receptet itt olvashatjátok el: Bodzaszörp télire

A bodza, mint növény

Akkor most lassítsunk egy kicsit! Ha nem vagy biztos benne, hogy be tudod azonosítani a bodzát, akkor köszönöm a figyelmet, és viszlát! Ugyanis kutatásom eredményeképpen kétféle bodzával sikerült találkoznom:
  • gyalogbodza: lágy szárú bokor, virágaiban pirosas, lilás szín is megfigyelhető, MÉRGEZŐ!!!

  • fekete bodza: fás szárú bokor vagy fa, virága fehér, sárga porzóval, ezt keressük!
Ha valakit ettől részletesebben is érdekel a dolog, akkor guglizzon, a lényeg, hogy mi a fás szárú, fehér virágút keressük!
Most pedig vissza a témához...

Bodzaszörp v1.0 - 2018

Egy az egyben követtem az eredeti leírást. Kissé zavaros, opálos szörpöm lett, viszont nagyon finom volt. Érdemes volt vele dolgozni. Lett kb. 7-8 üveg szörp belőle, de hiába a nátrium-benzoát, hiába a gondos mosogatás, mégis két üveg tetején vékony penészréteg jelent meg. Ezeket nyilván ki kellett önteni.

Bodzaszörp v2.0 - 2019

A recept maradt, de a szűrésen fejlesztettem, dupla rétegben tettem egy tésztaszűrőbe konyharuhát, és nagyon szép tiszta szörpöt kaptam a folyamat végén. A kávéfilter nem jó, az túl sűrű "szövésű", szinte nem folyik át rajta a szörp. Az üvegeket ismét forró vízben mostuk el, de most kaptak egy kis borkénes fürdőt is, úgy, ahogyan a bor palackozása előtt is szoktam. Mindezek ellenére megint volt penészes üveg. Ismét fejleszteni kellett a technológiát.

Bodzaszörp v3.0 - 2020

A végleges változat, tanulva az eddigi hibákból, a következő lett:
  • 20-30 db bodzavirág
  • 4 kg kristálycukor
  • 6 l víz
  • 5 db citrom
  • 10 dkg citromsav
  • 1 tk nátrium-benzoát
A virágokat mosni nem kell, olyan helyről gyűjtsük, ahol nem járnak autók, nincs mellette ipartelep, paksi atomerőmű, nem vegyszereztek semmit, stb. Ügyeljünk arra, hogy ne szedjünk le olyan virágot, ami levéltetves. Sajnos elég gyakori jelenség. Ha megvagyunk a szedéssel, egy tálba levágjuk a virágokat a zöld kocsányról, amennyire lehet. Babra munka, de megéri. A kocsány kesernyés ízt ad neki, plusz így a bogaraktól is megszabadulunk, ami esetleg a virágokon maradt. Ezután fél kiló cukrot karamellizálunk, majd felöntjük 1 liter vízzel. Ha teljesen feloldódott a karamell, hozzáadjuk a maradék cukrot és a vizet, majd összeforraljuk. Ha felforrt, levesszük a tűzről, és hagyjuk TELJESEN kihűlni! Fontos, hogy teljesen hűljön ki! Ha forrón tesszük bele a virágokat, akkor megbarnulnak, és az íze sem lesz valami oké... Ha kihűlt, mehet bele a sok virág, és a többi összetevő, a citromot természetesen mossuk meg, és karikázzuk fel. Egy kanállal nyomkodjuk meg kicsit az egészet, keverjük meg, majd lefedve hagyjuk állni 4-5 napig. Természetesen érdemes naponta egyszer megkeverni az egészet. 4-5 nap elteltével egy tiszta edény fölé tesszük a tésztaszűrőt, bele 2 sűrű szövésű konyharuhát, vagy tüll kendőt, és szűrjük át az egészet, hogy szép tiszta legyen. Szűrés után pedig mehet fel a tűzhelyre, és forraljuk fel az egészet. Ha felforrt, a korábban már alaposan kimosott és sterilizált üvegekbe töltjük FORRÓN, rácsavarjuk a kupakot, majd egy kis időre fejre fordítjuk őket. Ezután egy pléddel kibélelt ládába, vagy dobozba, vagy akármibe beletesszük, amiben jól be tudjuk bugyolálni az összes üveget. Az üvegeket szorosan egymás mellé tesszük, és jól bebugyoláljuk a pléddel. A cél az, hogy minél tovább maradjanak forrók az üvegek. Ezt nevezik száraz dunsztnak. Itt megvárjuk, hogy szépen lassan kihűljenek (ez a dunsztolás hatékonyságától függően 1-2 nap), majd mehetnek szépen a polcra, és télen is lehet örülni az üvegbe zárt tavaszi virágözönnek.


A tesztelés

Finom. Mondhatnám, hogy olyan, mint a bolti, de egy kicsit több kell belőle. Durván 1:6 arányban kell hígítani (szemben a bolti 1:8 vagy 1:9-es arányaival), de így sem rossz, hiszen kb. 8 liter szörpöt kapunk egy ilyen eresztéssel, amiből 6x8=48 liter üdítő jön ki kb.1000-1500 Ft-ból. Ezt alapul véve legrosszabb esetben is 31,25 Ft-ba kerül egy liter üdítő! Legutóbbi gagyikóla vásárlásomkor azt hiszem 80 Ft-ot fizettem a két literért, vagyis a műanyag kóla 40 Ft-os literenkénti árát is veri a DIY bodzaszörp. 1:0 ide ;)

Megjegyzések